Év Étterme Díj a Stand Étteremnek: A konyhatechnológiát a HOGE szállította

Február 25-én adták át a Dining Guide Év Étterme Díjat, amit idén a Széll Tamás és Szulló Szabina vezette Stand Étterem kapott. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a 2018 nyarán elkészült konyha technológiáját cégünk szállította le és helyezte üzembe a díjnyertes étteremben.

A Dining Guide ítészei szerint a Standban a nemzetközi mércével is tökéletesen helytálló szakmai munka, a befektetett hit és energia egy olyan éttermet eredményezett, melynek további, nemzetközi eredményeiről minden bizonnyal fogunk még hallani a közeljövőben. A hangsúlyosan magyar alapanyagokra épülő menüsorban megtaláljuk a sok éve tökéletesített, ikonikus gulyáslevest és a somlóit is, és nem hiányozhatnak olyan hazai büszkeségeink sem az étlapról, mint a kecsege vagy a kacsamáj. Mindez Széll Tamás és Szulló Szabina irányítása alatt, a HOGE Kft. által szállított Electrolux konyhatechnológiát használva készül el az étteremben.

Örömmel és büszkeség tölt el bennünket, hogy részt vehettünk egy olyan étterem felépítésében, amit most a Dining Guide bírái a legmagasabb pontszámmal jutalmaztak a csúcséttermeket megmérettető Év Étterme versenyben. Ez úton is gratulálunk Széll Tamásnak és Szulló Szabinának a fantasztikus sikerhez” – mondta Ónody Péter, a HOGE Kft. ügyvezetője.

 

Fotók a Stand Étterem konyhájáról:

http://hoge.hu/referenciaink/stand-etterem-budapest

A Stand Étterem weboldala:

https://standrestaurant.hu/

Az Év Étterme Gála oldala:

https://diningguide.hu/ime-a-volkswagen-dining-guide-ev-etterme-gala-idei-eredmenyei/

Küldetésünk

A HOGE Kft. orvostechnikai, nagykonyhai és biztonságtechnikai szolgáltatásaival a hazai és nemzetközi piac legmeghatározóbb és talán legkritikusabb szereplőinek nyújt a napi üzletmenetükhöz nélkülözhetetlen megoldásokat.